2016. december 21-én ismét egy új fejezete nyílt az életemnek. Guildfordból Birmingham külvárosába, Wednesburry-be költöztünk. Igen többesszámban. A kis pocaklakómmal és apukájával, aki 10-e óta már itt van és emberesen helytállva újítja fel a házat, ahol elkezdhetjük a mi kis családunk első fejezetét. Félő volt, ahogy az előző bejegyzésemben olvasható, hogy nagyon nem maradunk meg egy párnak. Igazából nem tudom eldönteni, hogy egy hajszálon múlt-e, én reagálom túl, vagy még túl sem vagyunk a nehezén... Ezt talán ha kiürültek belőlem a terhesség okozta hormonok kicsit könnyebben át tudom majd látni, de egyelőre csak bizakodok és nem kiabálok el semmit!
Furcsa visszalépésnek tűnik az egész helyzet, mivel Surry megyéhez képest ez a vidék egy komplett ipartelep, de valahogy sokkal otthonosabbnak érzem Wednesburry-t, mint ez alatt az év alatt Guildfordot valaha is. Nyílván a család közelsége teszi. Mindenestre megnyugtató itt lenni. A körülmények ellenére :)
Nem is tudom, hogyan írhatnám ezt le részletesen... Volt már ilyenben részem méghozzá a Sasadi úton, de ott valószínűsítem a mai napig nem történt akkora változás, hogy valóban lakható lakrész legyen belőle, itt pedig tudom, hogy mire érkezik a baba minden a helyén lesz. Ez azért nagy különbség.
Sokszor eszembe jut pont a ház jelenlegi állapota miatt az az időszak és kezdem megérteni mi volt a problémája az expáromnak velem. Tényleg sok mindent csak mostanra értettem meg. És teljes mértékig megértem, hogy akkor anno ő nem bírta elviselni a tehetetlenségemet, hogy a saját tanulmányaim, a jövőképem kialakítása fontosabbak voltak mint az ő háza. Ebben a szituációban amibe egy hónapja kerültem bele, amikor megbillent minden és nem éppen a jó irányban, mintha az ő szerepébe estem volna bele a jelenlegi kapcsolatommal.
Hiszen engem készített ki a tehetetlenség és felboruló fontossági sorrend. Az élet szép játszma. Idővel mindenkit rádöbbent arra, hogy ki milyen hatással volt rá, és hogy kire milyen hatással voltunk mi magunk.
2016. december 22., csütörtök
2016. december 13., kedd
A feje tetejére áll minden
Egyetlen hétvége alatt összedől egy álom, és egyetlen hét alatt elveszíteni a párod. És ezt mind 6 hónapos terhesen. Az ember nem is kívánhatna magának jobbat!
Az utóbbi, hogy elveszítettem a párom nem teljesen helytálló, viszont kétségtelen, hogy olyannyira a szakadék szélére sodródtunk, hogy nagy csoda kell ahhoz, hogy ne zuhanjunk bele. Olyannyira megváltoztatott mindkettőnket az elmúlt időszak, hogy képtelenek vagyunk már egymást elviselni.Ő tehetetlen, engem fúriának tart. És én pedig szépen lassan farkat növesztek mert mindent én intézek. Az anyagiakat kézben tartom, a pénz nagyját is én kerestem meg, a mindennapokról gondoskodom. Még az állását is igyekeztem elintézni. És még a segítséget is a saját családi oldalamról igyekeztem megoldani. Egy szóval teljes mértékig átvettem az irányítást, ami egyáltalán nem nőhöz méltó... Kíváncsi vagyok hányan esnek bele ebbe a csapdába. Vagy egyedien az én helyzetem ennyire idióta és elcseszett? Kár tagadnom, az én felelősségem, én választottam magamnak és én építettem ki a zárkámat, ahol szépen lassan valami elferdült transzfesztita eltorzult mutánsává változom.
Az utóbbi, hogy elveszítettem a párom nem teljesen helytálló, viszont kétségtelen, hogy olyannyira a szakadék szélére sodródtunk, hogy nagy csoda kell ahhoz, hogy ne zuhanjunk bele. Olyannyira megváltoztatott mindkettőnket az elmúlt időszak, hogy képtelenek vagyunk már egymást elviselni.Ő tehetetlen, engem fúriának tart. És én pedig szépen lassan farkat növesztek mert mindent én intézek. Az anyagiakat kézben tartom, a pénz nagyját is én kerestem meg, a mindennapokról gondoskodom. Még az állását is igyekeztem elintézni. És még a segítséget is a saját családi oldalamról igyekeztem megoldani. Egy szóval teljes mértékig átvettem az irányítást, ami egyáltalán nem nőhöz méltó... Kíváncsi vagyok hányan esnek bele ebbe a csapdába. Vagy egyedien az én helyzetem ennyire idióta és elcseszett? Kár tagadnom, az én felelősségem, én választottam magamnak és én építettem ki a zárkámat, ahol szépen lassan valami elferdült transzfesztita eltorzult mutánsává változom.
2016. december 4., vasárnap
Írni vagy lelépni
Már régen érlelődik bennem, hogy folytatom a blogom. Eddig azért nem tettem mert túlságosan személyesnek éreztem minden velem történt dolgot. De úgy döntöttem levetkőzöm a gátlásaimat és nyersen leírok mindent, evvel fájdalmat okozva valakinek, vagy éppen segítő kezet nyújtva. Én is rengeteg segítséget kaptam és kapok, és rengetegszer bántanak is. Az egyensúlynak meg kell maradnia végtére is.
Egy év alatt rengeteg minden történt velem. A legnagyobb hír nyílván mindenki, és a saját magam számára is az, hogy anya leszek. Nagyon sokkkk féleképpen megélhetjük ezt. Én rövidre fogom zárni. Megőrjít a terhesség. Nem erről fogok szónokolni megnyugtatnénk mindenkit, mert nekem is a könyökömön folyik már. Ha emiatt leszek rossz anya, akkor legyen... De úgy gondolom ez az adag hormonfröccs amit ez az állapot okoz egyszerűen embertelen. És ennek köszönhetően érzem nagyon sokszor úgy, hogy rettenetesen rossz döntés volt párral neki vágni egy új életnek. De ugyanakkor nem lenne egy kis hiperaktív csoda a pocakomban, amit bánnék!
Bántó és fályó megnyílvánulások áradata csattan rajtam mert hisztis pi*sának vagyok titulálva az által az ember által, akit a szerelmemnek kellene neveznem. De ezekben a hónapokban rengetegszer életem megkeserítője jelzőt használnám inkább rá. A kivert kutya vagy éppen lábtörlő kezd olyan gyakori metafórája lenni önvalómnak, hogy néha azt érzem kezdek bolyhosodni.
Felhívnám a figyelmet, hogy nincs kolbászból a kerítés! Anglia, Guildford. Gazdag ország, annál is gazdagabb város. De az igazság, hogy itt is meg kell dolgozz kőkeményem mindenért, de másképp értékelik ezt aláírom. Mindenesetre, ha nekiállsz egy új életnek valakivel vagy egyedül egy dolgot tarts szem előtt. Soha senkire nem számíthatsz! Mindig csak magadra. Anyagiak, megélhetés, étel-ital, tiszta ruha. Soha ne alapozz másra. Minden rajtad áll vagy bukik. Az is, hogy egészséges vagy-e vagy sem. Soha nem a munkaadód vagy a párod reszortja. Minden a Te kezedben van. Ilyenkor nem értem a gyengébbik nem kifejezést. Pedig Isten lássa lelkem, nem vagyok egy feminista beállítottságú nő, de ezek a tapasztalok azt bizonyítják, hogy nem lehet másra számítani nőként sem. Hiába van melletted a gyereked apja, hívjuk férjnek vagy párnak, nekem nem lényeg. Nem változik semmi. Nem könnyíti meg a nő helyzetét. Sőt! Innentől már nem csak a saját maga és gyermeke állapota miatt kell aggódnia mert hárman alkotnak egy családot. De miért az anya a főnök a problémák megoldásában? Old meg az elköltözést, old meg a segélyezést, old meg a párod munkáját is. Old meg a bevásárlást. Oldj meg mindent. Ezt nem értem. De természetesen tudom ez is az én levesem, amit magamnak főztem. Én választottam a gyermekemnek apát. Evvel az életkörülményemet és életemnek nehézségi fokát is!
Igyekszem pozitívan felfogni a felellősségvállalás kérdését, hiszen ez a felnőttéválás lényege. De vajon miért úgy növünk fel, hogy ez a két szó: felelősségvállalás és felnőttéválás, annyira "rossz" fényben van megvilágítva?
Egy év alatt rengeteg minden történt velem. A legnagyobb hír nyílván mindenki, és a saját magam számára is az, hogy anya leszek. Nagyon sokkkk féleképpen megélhetjük ezt. Én rövidre fogom zárni. Megőrjít a terhesség. Nem erről fogok szónokolni megnyugtatnénk mindenkit, mert nekem is a könyökömön folyik már. Ha emiatt leszek rossz anya, akkor legyen... De úgy gondolom ez az adag hormonfröccs amit ez az állapot okoz egyszerűen embertelen. És ennek köszönhetően érzem nagyon sokszor úgy, hogy rettenetesen rossz döntés volt párral neki vágni egy új életnek. De ugyanakkor nem lenne egy kis hiperaktív csoda a pocakomban, amit bánnék!
Bántó és fályó megnyílvánulások áradata csattan rajtam mert hisztis pi*sának vagyok titulálva az által az ember által, akit a szerelmemnek kellene neveznem. De ezekben a hónapokban rengetegszer életem megkeserítője jelzőt használnám inkább rá. A kivert kutya vagy éppen lábtörlő kezd olyan gyakori metafórája lenni önvalómnak, hogy néha azt érzem kezdek bolyhosodni.
Felhívnám a figyelmet, hogy nincs kolbászból a kerítés! Anglia, Guildford. Gazdag ország, annál is gazdagabb város. De az igazság, hogy itt is meg kell dolgozz kőkeményem mindenért, de másképp értékelik ezt aláírom. Mindenesetre, ha nekiállsz egy új életnek valakivel vagy egyedül egy dolgot tarts szem előtt. Soha senkire nem számíthatsz! Mindig csak magadra. Anyagiak, megélhetés, étel-ital, tiszta ruha. Soha ne alapozz másra. Minden rajtad áll vagy bukik. Az is, hogy egészséges vagy-e vagy sem. Soha nem a munkaadód vagy a párod reszortja. Minden a Te kezedben van. Ilyenkor nem értem a gyengébbik nem kifejezést. Pedig Isten lássa lelkem, nem vagyok egy feminista beállítottságú nő, de ezek a tapasztalok azt bizonyítják, hogy nem lehet másra számítani nőként sem. Hiába van melletted a gyereked apja, hívjuk férjnek vagy párnak, nekem nem lényeg. Nem változik semmi. Nem könnyíti meg a nő helyzetét. Sőt! Innentől már nem csak a saját maga és gyermeke állapota miatt kell aggódnia mert hárman alkotnak egy családot. De miért az anya a főnök a problémák megoldásában? Old meg az elköltözést, old meg a segélyezést, old meg a párod munkáját is. Old meg a bevásárlást. Oldj meg mindent. Ezt nem értem. De természetesen tudom ez is az én levesem, amit magamnak főztem. Én választottam a gyermekemnek apát. Evvel az életkörülményemet és életemnek nehézségi fokát is!
Igyekszem pozitívan felfogni a felellősségvállalás kérdését, hiszen ez a felnőttéválás lényege. De vajon miért úgy növünk fel, hogy ez a két szó: felelősségvállalás és felnőttéválás, annyira "rossz" fényben van megvilágítva?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)